2020-03-05 (egyszerű bejelentés, e-napló)

Kedves Kolléganők, Kollégák!

 

  • Egyszerű bejelentéssel, saját lakhatás biztosítása céljából létesülő lakóépület esetén az építési tevékenység többek között építési napló vezetése nélkül végezhető. Azonban a mellékletben található 155/2016 Korm. rendelet 4. § (1) szerint: Az építtető az építési tevékenységet a (2) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – az 1. §-ban foglaltaknak megfelelő bejelentés benyújtását követő naptól számított – tizenöt nap elteltét és az elektronikus építési napló készenlétbe helyezését követően kezdheti meg és folytathatja az Étv., az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló kormányrendelet és a vonatkozó egyéb jogszabályok rendelkezései szerint.
    A legutóbbi webináriumos továbbképzésen is ezt megerősítették, tehát hiába nem kötelező az e-napló vezetése, ettől még készenlétbe kell helyezni! (?) Elsőre furcsának tűnik a rendelkezés, de az e-napló készenlétbe helyezésénél bizony ezzel a naplótípussal is találkozhatunk.

Kérdés, hogy ha nem helyezzük készenlétbe az építési naplót, azzal milyen szankció (büntetés) várható? Az építésfelügyeleti bírságról szóló 238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet 1. melléklete szerint: " Az építési főnapló készenlétbe helyezésének vagy megnyitásának a hiánya" esetén bírságolható az építtető, fővállalkozó kivitelező... Olyanról én még nem hallottam, hogy "építési főnapló készenlétbe helyezése", az e-naplót helyezzük készenlétbe, azon belül pedig e-főnaplót hozunk létre...?

Várom az észrevételeket!

Üdvözlettel: Németh László

Share

Vissza

Partnereink

Társkamarák

©2012 | Fejér Megyei Építészek Kamarája