2020-04-27 (ÉKS 2020; 143/2020 K. rendelet)

Kedves Kolléganők, Kollégák!

  • Kihirdették a 143/2020. (IV. 22.) Korm. rendeletet a veszélyhelyzet ideje alatt egyes településfejlesztési, településrendezési, településképi, építésügyi és örökségvédelmi, valamint közigazgatási hatósági eljárási szabályok eltérő alkalmazásáról. A Korm. rendelet alapján 2020. április 23-tól a szakmai konzultációkat, a partnerségi és szakmai egyeztetéseket, véleménynyilvánításokat kizárólag elektronikus úton lehet lefolytatni a jogszabályban megjelölt esetekben. A településképi véleményezési eljárás során a véleményezési eljárás lefolytatásához a kérelmező (építtető) kérelmét elektronikus úton kell benyújtani, a településképi bejelentési eljárás során pedig szintén (és kizárólag) elektronikus úton terjeszthetőek elő az iratok. Mellékletben a tárgyi rendelet.
  • Idén is megrendeltük 100 példányban az "Építőipari Költségbecslési Segédletet". A 2020-as kiadvány tagjainknak átvehető:
    •  kamaránk irodájában, kedd és csütörtök délelőtt telefonon (22-385-317) egyeztetve Gerencsér Lászlónét, Erzsit keresve, illetve
    • Szfvár. Turóci u. 20. szám alatt, a lakásomon engem keresve, elvileg bármikor, előzetesen telefonon (20-475-7218; 70-643-5919) egyeztetve.
Az átvételnél ügyeljünk a járványügyi helyzetre (maszk, védőkesztyű, saját toll, védőtávolság, védőkerítés, stb...:-)), az átadásnál átvételi elismervényt is alá kell írni.
További vírusmentes napokat, vigyázzatok magatokra, egymásra!

Üdvözlettel: Németh László

Attachments:
Letöltés (143_2020.pdf)143/2020 Korm. rendelet
40 Kb
Share

Vissza

Partnereink

Társkamarák

©2012 | Fejér Megyei Építészek Kamarája