A 2012-es díjazott épületek

Az alapító szervezetek Fejér Megyei Építőipari Nívódíj kitüntetésben részesítették 2012. évben a következő épületeket:


EVANGÉLIKUS TEMPLOM
Dunaújváros, Szilágyi Erzsébet u. 34
Az alapító szervezetek Fejér Megyei Építőipari Nívódíj kitüntetésben részesítették 2012. évben

Tervező: Nagy Tamás Ybl – díjas építész DLA
Kivitelezők: Átrium Bt., Komplex Kft.  
Építtető: Evangélikus Gyülekezet Dunaújváros
Épült: 1996.

A kis létszámú evangélikus gyülekezet templomépítési gondolata 1988-ban fogalmazódott meg. Nagyné Szeker Éva lelkész nevéhez fűződik az acél város vezetésével való megállapodás, már akkor kijelölve a templom helyét. A telek 1992 évi birtokbavételének feltétele az volt, hogy a létesítmény, kulturális központként is funkcionáljon.
Ennek megfelelően került kiírásra a tervpályázat melyet Nagy Tamás Ybl – díjas építész pályázata nyert el.
A 800 m2 alapterületű építmény, nemcsak impozáns megjelenésű, de kiváló akusztikájú, összenyitható termeivel, különféle koncertek rendezésére is alkalmas térrel rendelkezik. Az épületegyüttesben helyet kapott a szakrális térrel összenyitható, de önállóan is működő gyülekezeti terem, iroda, teakonyha, közösségi vizesblokk, az alagsorban két vendégszoba és természetesen a parókia, valamint a jurtára hasonlító ifjúsági kisház.
Az erdélyi szász evangélikus erődtemplomokra emlékeztető, téglával burkolt architektúra tojásdad alakba van zárva és így hirdeti az életet, ennek értelmét és oltalmát.
Mindez olyan építészeti formában öltött testet, mely az óta is ékköve a városnak, országunknak.


WEKERLE SÁNDOR SZABADIDŐ KÖZPONT
Mór Táncsics Mihály u. 25.
Az alapító szervezetek Fejér Megyei Építőipari Nívódíj kitüntetésben részesítették 2012. évben


Tervezők: Kovács Péter építészmérnök DLA, Lengyel István építészmérnök
Kivitelező: BAUCONT ZRT.
Építtető: Mór Város Önkormányzata
Épült: 2002.

Mór Város a megye északi részének kistérségi központja, ahol 2002. évben került sor a Wekerle Szabadidő Központ felavatására, mely kezdet óta is meghatározó intézményként működik.  A multifunkcionális létesítményben helyet kapott sportcsarnok, uszoda és egyéb közösségi funkciójú terület, a látogatók igényeinek magas-szintű kielégítésére.
Az épület két csarnok szerkezet összeépítésével készült, acél- és ragasztott faszerkezet alkalmazásával, függönyfalas belső és külső térelhatárolással.  Az uszodatér hat, 25 méteres versenypályával, valamint 12x6 méteres tan-medencével rendelkezik. A sportcsarnok 400 fő befogadására alkalmas nézőterű, pályája kézi-és röplabda, kosárlabda, tenisz, tollaslabda, nemzetközi versenyek lebonyolítására alkalmas, de kulturális rendezvényeket is be tud fogadni. Kiegészítő tevékenységek helyiségcsoportjai - mint a szauna, szolárium - ízléses megoldásúak.
Az építészeti adottságai kiválóan érvényesülnek a környezet mintaszerűen gondozott, ápolt növényzetével. 


NAPSUGÁR LAKÓPARK
Székesfehérvár, Nefelejcs u. 53-55.
Az alapító szervezetek Fejér Megyei Építőipari Nívódíj kitüntetésben részesítették 2012. évben

Tervező: Németh László építészmérnök
Kivitelező, építtető: Trapéz Kft.
Épült: 2002.

Az egykori ruhagyár területén felépített 28 lakásos lakópark kisvárosias léptéke jól igazodik, az alapvetően családi házas környezethez. Az utcavonaltól hátrahúzott beépítés, a háromszintes tömegű lakóegységek kialakítása, elhelyezése nem zavarja a szomszédos telkek használhatóságát.
A kétfogatú lépcsőházak alkalmazása jó tájolású, természetes szellőzésű, kényelmes lakásokat eredményezett.
Többségében a földszinten elhelyezett gépkocsi tárolókhoz tartozó burkolt utak, egyéb belső utak burkolatának, zöldterületek aránya igen kedvező, megfelelő életteret biztosítva az ott lakóknak.
Hagyományos szerkezetű, divatirányzatoktól mentes épületek mind megjelenésükben, mind anyaghasználatukban példaértékűek.


TÁRSASHÁZ
Székesfehérvár, Szent István tér 7.
Az alapító szervezetek Fejér Megyei Építőipari Nívódíj kitüntetésben részesítették 2012. évben


Tervezők: Erdei László építészmérnök, Karé Krisztián építészmérnök, Szigeti Gyula építészmérnök, Vajnai Endréné építészmérnök
Kivitelező: Hazai Építő ZRT.
Építtető: OTP Ingatlan ZRT.
Épült: 2004.


Egy régóta húzódó neuralgikus építészeti probléma szűnt meg a társasház megépítésével. A belváros lezárásaként, egy régi városképi sebet sikerült begyógyítania.
Modern megjelenése ellenére, lágyan illeszkedik a belvárosi épületek léptékéhez. A homlokzat, uralkodó anyaga a téglaburkolat, mely időállóságával a múltat idézi, valamint a diszkrét, világos nemes vakolat, harmóniát alkot egymással és a szomszédos belvárosi házzal.
Szerény megjelenésű rozsdamentes acél korlát, a tető fémlemez fedése a jelen és a jövő építési anyagaként van jelen nem zavarva a belvárosi épületek megjelenését.
Lakásokat, üzleteket befogadó épület alatt gépkocsi tároló épült, csillapítva a környezet parkoló hiányát.
A foghíjbeépítések kiváló példája.


Székesfehérvár 2012. június 2.                    
Kiss József                                                                                        
ARÉV Baráti Kör Egyesület elnöke  


Vissza