2013-01-17/A (Helyesbítés)

Kedves Kolléganők, Kollégák!

A 2012-12-18-án kiküldött hírlevélben rosszul idéztem az Építési Törvény (1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről) felelős műszaki vezetőre vonatkozó rendelkezését, ezért elnézést kérek. Hiába, a Magyar Közlönyben megjelenő módosítások után mindenképpen érdemes egyben elolvasni a hatályos törvény szövegét, mert egy módosítási rendelethalmazban nehéz eligazodni.

A 39.§ (2) c./ pontjának módosításánál a már hatályon kívül helyezett rendelkezést idéztem a kivételekre vonatkozóan (39/A.§ (2)):

(pirossal kiemelt szöveg)

„(2) Építőipari kivitelezési tevékenységet az folytathat,
a) akinek az építőipari kivitelezési tevékenység a tevékenységi körében szerepel, továbbá a kivitelezési tevékenység végzéséhez alkalmas telephellyel rendelkezik,
b) aki rendelkezik a megjelölt építőipari kivitelezési tevékenységi körének megfelelő szakképesítéssel vagy legalább egy – vele tagsági, alkalmazotti jogviszonyban álló – ilyen szakképesítésű szakmunkással, és
c) aki – a csak a 39/A. § (2) bekezdésében meghatározott tevékenységet végzők kivételével

(Építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött kormányrendeletben meghatározott építési tevékenységet a munka jellegének megfelelő szakmunkás felelős műszaki vezető irányítása nélkül is végezhet)

vele munkaviszonyban vagy tagsági jogviszonyban álló olyan személyt alkalmaz, aki az a) pont szerinti tevékenységi körbe tartozó, csak felelős műszaki vezető irányításával végezhető kivitelezési tevékenységek tekintetében a felelős műszaki vezetői feladatok ellátására jogosult.

A 39/A.§ (2) bekezdése helyesen a jelenleg hatályos törvény szerint:

(2) Kormányrendeletben meghatározott építési tevékenységet az ott előírt feltételek megléte esetén a tevékenység jellegének megfelelő szakképesítéssel rendelkező szakmunkás felelős műszaki vezető irányítása nélkül is végezhet. E tevékenység végzése során felel a 40. § (2) bekezdés b)–e) pontjában foglaltak betartásáért.

40. § (2) A felelős műszaki vezető felel:

b) a szakmunka irányításáért,

c) az építmény, építményrész jogerős és végrehajtható építési engedélynek és a hozzá tartozó jóváhagyott engedélyezési terveknek, illetve a jogszabályban meghatározott kivitelezési terveknek megfelelő megvalósításáért, továbbá

d) az építési tevékenységre vonatkozó szakmai, minőségi és biztonsági előírások megtartásáért és

e) a munkálatok végzésének szakszerűségéért.

A felelős műszaki vezetőre vonatkozóan a 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet (az építőipari kivitelezési tevékenységről) tartalmaz még rendelkezéseket:

   13. §   (8) Az építőipari kivitelezési munka jellegének megfelelő szakképesítéssel rendelkező szakmunkás felelős műszaki vezető irányítása nélkül is végezhet olyan építőipari kivitelezési tevékenységet, melynek teljesítéséhez nem vesz igénybe további alvállalkozót.

 

Következtetés:

 

A továbbiakat egyelőre még mi is csak értelmezgetjük, várom az észrevételeket.

 

Üdvözlettel: Németh László


Vissza