2014-01-13 (rendeletváltozások, TSZSZ)

Kedves Kolléganők, Kollégák!

Mindenekelőtt boldog új évet kívánok!
A 2014-es esztendő is egyes jogszabályok módosításával, hatályon kívül helyezésével indult. Így pl.:

(10) A kereskedelemről szóló törvény szerinti napi fogyasztási cikket értékesítő, 300 m2-nél nagyobb bruttó alapterületű üzlet esetében:
a) az árusítótér minden megkezdett 10 m2 nettó alapterülete után egy személygépkocsi elhelyezését kell biztosítani;
b) meglévő építmények bővítése, átalakítása, rendeltetésük módosítása esetében az a) pontban meghatározott számú gépjármű elhelyezését biztosítani kell;
c) az üzletre vonatkozóan a (2) bekezdés szerinti önkormányzati rendelet az a) pontban meghatározottaktól nem térhet el;
d) ha az adottságok szükségessé teszik a gépjármű-várakozóhelyek (parkolók) a telekhatártól mért, legfeljebb 50 m-en belüli más telken parkolóban, parkolóházban vagy a közforgalom céljára átadott magánút egy részének felhasználásával alakíthatók ki.

- 104/2006. (IV. 28.) Korm. rendeletet (a településtervezési és az építészeti-műszaki tervezési, valamint az építésügyi műszaki szakértői jogosultság szabályairól)
- 244/2006. (XII. 5.) Korm. rendeletet (az építési műszaki ellenőri, valamint a felelős műszaki vezetői szakmagyakorlási jogosultság részletes szabályairól)
- 103/2006. (IV. 28.) Korm. rendeletet (az építésüggyel kapcsolatos egyes szabályozott szakmák gyakorlásához kapcsolódó szakmai továbbképzési rendszer részletes szabályairól)

Az új rendeletnek megfelelően a letölthető kamarai kérelmeket is módosítottuk a honlapunkon: http://www.fejermek.hu/index.php?option=com_content&view=category&layout=blog&id=35&Itemid=181

A 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendeletben számtalan tisztázandó kérdés van, melyre vonatkozóan egyeztetések lesznek a MÉK és a Belügyminisztérium között.
Megváltoztak a továbbképzésre vonatkozó előírások. Így:

34. § (1) A szakmagyakorló az ötéves továbbképzési időszak alatt – a (2) bekezdésben foglalt kivételekkel – köteles továbbképzést teljesíteni.
(2) A továbbképzési kötelezettség alól mentesül az elkülönített névjegyzékbe bejegyzett szakmagyakorló és a szakmagyakorlást eseti engedéllyel folytató személy.
(3) A továbbképzés típusa
a) kamarai tagsághoz kötött jogosultság esetén kötelező és szakmai,
b) kamarai tagsághoz nem kötött jogosultság esetén kötelező
továbbképzés.
(4) A szakmagyakorlónak az első továbbképzési időszaka alatt a 38. § (2) bekezdése szerinti beszámolóval végződő kötelező továbbképzést kell teljesítenie.
35. § (1) A továbbképzést az országos kamara szervezi valamennyi továbbképzési típus és valamennyi szakmagyakorlási tevékenység esetén.
(2) Az országos kamara a továbbképzések szervezésére egy vagy több bizottságot működtet. A bizottság működésének ügyrendjét saját hatáskörében készíti és fogadja el. A bizottságba egy tagot a miniszter delegál.


36. § (1) A kötelező továbbképzés tematikáját jogosultsági szakterületenként a miniszter határozza meg, az ehhez kapcsolódó tananyagot az országos kamara dolgozza ki és a miniszter hagyja jóvá. Az oktatási anyagokat a kamara elektronikusan közzéteszi.
(2) A szakmai továbbképzés tematikáját, rendszerét, metódusát, értékelését, az országos kamarák saját hatáskörben, szabályzatban állapítják meg.
(3) A kötelező továbbképzést az országos kamara által – a miniszter egyetértésével – elfogadott oktató tarthatja.
(4) A kötelező továbbképzés formája lehet
a) internet alapú távoktatás, amely tesztvizsgával zárul, vagy
b) hagyományos oktatási formában történő részvétel.
(5) A kötelező továbbképzésben a továbbképzési időszak alatt egy, a (4) bekezdés szerinti továbbképzési formát kell teljesíteni, ahol a (4) bekezdés b) pontja szerinti oktatás összességében nem haladhatja meg a nyolc tanórát.

Az eddig "szabadon választható továbbképzés" szakmai továbbképzés elnevezést kapott, melyre vonatkozóan a törvény nem ad "pontérték" követelményt, hanem az országos kamarára bízza ennek kidolgozását. Erre a közeljövőben kerül sor, véleményem szerint addig  a "régi" rendszert kellene fenntartani. (évi 4 pont)

Üdvözlettel: Németh László


Vissza