Ezen az oldalon a tagjainknak, a nyilvántartottaknak kiküldött fontosabb elektronikus hírlevelek (e-mail) találhatóak időrendi sorrendben.

2016-06-15

Kedves Kolléganők, kollégák!

Próbálom értelmezni a ránk zúdított jogszabály módosításokat, egyelőre sok a nyitott kérdés.
Az egyszerű bejelentés kapcsán felmerülő anomáliákat (jogszabályi, MÉK szabályzati)  küldjétek el kamaránknak. Nem fogunk mindenre azonnal válaszolni, hanem összesítve a kérdéseket a MÉK felé továbbítjuk. A MÉK szabályzatait a Küldöttgyűlés módosíthatja, így azt az ősszel meg tudjuk tenni.
Mivel az e-naplóval is egyre több tagunknak meg kell barátkoznia, kérem jelezzetek vissza, ki szeretne részt venni egy újabb oktatáson a Jákyban.

Mellékelem a hatályos 456/2015. (XII. 29.) Korm. rendeletet (piros csík mellett a módosításokkal), melyben szerepel a kiviteli tervre, tervezői művezetésre vonatkozó módosítás, illetve látható, hogy amíg e rendelet hatályban van, az építési hatóság 8 napon belül hiányra hivatkozva "visszadobhatja" a bejelentést. Ha lehet, várjuk meg július 01-t, mikortól ez a rendelet már nem hatályos, helyette a 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet szabályozza az egyszerű bejelentéssel létesülő lakóépületeket.

Mellékelem a hatályos 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendeletet az építőipari kivitelezési tevékenységről, melynek főbb változásai:

 

  • 5. § (7)Az Étv. 33/A. §-a szerinti lakóépület építése esetén – a számított építményérték mértékére való tekintet nélkül – az építési munkaterületen a közterületről jól látható helyen fel kell tüntetni
    a) az építtető nevét, megnevezését,
    b) az építőipari kivitelezési tevékenység tárgyát, kezdési és várható befejezési időpontját,
    c) a fővállalkozó kivitelező megnevezését és nyilvántartási számát,
    d) az építészeti-műszaki tervező nevét, névjegyzéki jelölését,
    e) a tervezői művezető nevét, névjegyzéki jelölését.
  • 9. § (2 A tervezési szerződés tartalmazza
    a) a vállalt tervezési tevékenység (szakági tervezési tevékenység) pontos megnevezését,
    b) a kivitelezési dokumentációra vonatkozó követelmény (mennyiségi és minőségi mutatók) meghatározását, a kidolgozás részletezettségét, (részletrajzok, konszignációk, költségvetési kiírás szükséges körét),
    c) a készítendő kivitelezési dokumentáció példányszámát és annak elektronikus formában is történő átadási kötelezettségét,
    d) a terv felülvizsgálatának, ellenőrzésének szabályait,
    e) a szükségessé váló tervmódosítások szabályozását, valamint
    f) tervezői művezetési feladatellátás részletes feltételeit, ha a tervező ilyen feladatot lát el.
    (2a) A szerződő tervező köteles az építtetőt tájékoztatni a szakági tervezési feladatokról. Amennyiben szakági tervező bevonását a szerződő tervező javaslata ellenére az építtető nem veszi igénybe, úgy az ennek hiányából fakadó jogosulatlan vagy szakszerűtlen tevékenységért a szerződő tervezőt nem terheli felelősség.
  • 12. § (6) Az építőipari kivitelezési tevékenység építési szakmunkáit vagy annak egyes munkafázisait saját részre vagy a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény szerinti hozzátartozó részére a vállalkozó kivitelezői tevékenység végzésére nem jogosult személy is végezheti, szakirányú szakképesítés nélkül, a szakmai szabályok betartása mellett
    a) építési engedélyhez vagy az Étv. 33/A. §-a szerinti egyszerű bejelentéshez nem kötött esetben,
    b) építési engedélyhez vagy az Étv. 33/A. §-a szerinti egyszerű bejelentéshez kötött esetben a vállalkozó kivitelező jóváhagyásával, felügyeletével.
  • 16. § (1) Kötelező építési műszaki ellenőrt megbízni az építési napló vezetéshez kötött építési tevékenység esetén, ha
    a) az építőipari kivitelezési tevékenységet több fővállalkozó kivitelező végzi,
    b) az építési beruházás a Kbt. hatálya alá tartozik,
    c) az építőipari kivitelezési tevékenység nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügy tárgyát képezi,
    d) az építőipari kivitelezési tevékenység műemléki védelem alatt álló építményt érint, vagy
    e) a 17. § (2) bekezdés alapján építtetői fedezetkezelő működik közre.

Még egy dolgot emelnék ki, melyről nem sokat hallottunk, de én is most vettem észre (várom az észrevételt):

A hatályos 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendeletből (az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról), melyet szintén mellékelek, kivették a "bontási engedély és bontás tudomásulvétele nélkül végezhető bontási tevékenységek"-et (2.sz. melléklet), illetve a "46. A bontási tevékenység megkezdésének tudomásulvétele" eljárást!
Vagyis megszűnt a bontás tudomásulvételi eljárás, bontási engedélyt kell kérni a 45. § (1) szerint:
Bontási engedély alapján végezhető

a) a műemléket érintő,
b) a helyi építészeti örökségvédelemmel érintett építményt, építményrészt érintő,
c) a zártsorú vagy ikres beépítésű építmény esetén az építmény alapozását, vagy csatlakozó tartószerkezetét is érintő
bontási tevékenység
.

Az összes további bontási tevékenységnél nincs a bontást megelőző építéshatósági, építésfelügyeleti eljárás, hanem itt "ugrunk" a 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendeletre:

22. § (1) Kivitelezési dokumentáció alapján végezhető
a) az építésügyi hatósági engedélyhez kötött építési tevékenység,
b) az építmény tartószerkezeti, tűzvédelmi jellemzőinek megváltozását eredményező építési tevékenység, valamint
c) az
építmény bontása, ha
ca) az építmény terepszint feletti és belső térfogata meghaladja az
500 m3-t, valamint homlokzatmagassága az 5,0 métert, vagy
cb) a terepszint alatti bontás mélysége meghaladja az
1,0 métert.

(A 22. § további része értelemszerűen beemeli az egyszerűsített bejelentés kiviteli tervét, és változatlanul hagyja a már ismert, építési engedélyes eseteket. A kivitelei tervek tartalmánál bontástechnológiai munkarész található a műemlékvédelmi munkarész mellett)

Tehát, ha jól értelmezem, pl. egy 500 m3 alatti, nem műemlék, nem védett, szabadonálló lakóépületet el lehet bontani minden terv, engedély, tudomásulvétel nélkül!

Talán ezt igazolja a  312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 56. § (1):

A tervezés elősegítése érdekében, vagy az ingatlan-nyilvántartást vezető első fokú ingatlanügyi hatóság hivatalból folytatott eljárása esetén az OÉNY-ből megismerhető adat, tény, állapot, vagy helyszíni szemle alapján az építésügyi hatóság az Étv. 34. § (5) bekezdése céljából
a) a telken építmény meglétére vagy hiányára,
b) a telken meglévő építmény jogszerűségére
hatósági bizonyítványt állít ki.
(2) A hatósági bizonyítvány a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvényben meghatározottakon túl tartalmazza
a) a kérelmező elérhetőségét,
b) az érintett telek címét, helyrajzi számát, és
c) az (1) bekezdés a) pontjára irányuló kérelem esetén az építmény meglétének vagy hiányának tényét.
(3) Ha a lakóépület bontása nem engedélyköteles, akkor a bontási tevékenység befejezését követő harminc napon belül az épület bontásának megállapítására, tényére hatósági bizonyítványt kell kérni. A kérelemhez mellékelni kell a 9. melléklet szerinti kitöltött adatlapot.
 

Vagyis sok feladatot elvettek az építésfelügyeleti hatóságtól (bizonyítványt sem kell kiállítani az 56 §. szerint), de lesz épp elég dolguk pl. az egyszerű bejelentés kapcsán.

Elnézést, egy kicsit hosszú lett, további kérdés még a műemlékekkel kapcsolatos eljárások!

Üdvözlettel: Németh László


2016-06-14

Kedves Kolléganők, Kollégák!

Végre kihirdették a Magyar Közlöny 2016/84. számában (mellékletben) az egyszerű bejelentésre vonatkozó változásokat további, a szakterületünket érintő rendelet módosításokkal!
Első helyen kiemelném az egyszerű bejelentéssel építhető 300 m2 összes hasznos alapterület alatti új lakóépületekre vonatkozó változásokat:
  • A mai naptól (június 14-től) hatályos a 456/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet (a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről és egyes építésügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról) módosítása, miszerint el lehet felejteni a korábbi egyszerű bejelentési dokumentációt (hála a ....), s helyette a MÉK szabályzatában (mellékletben) részletezett tartalmú kiviteli tervdokumentációt kell a bejelentéshez mellékelni.
  • A mai naptól az egyszerű bejelentéssel építendő lakóépületekhez előírt tervezői művezetésre vonatkozó rendelkezések is hatályosak (szintén a MÉK szabályzatban részletezve). Az előírt 6 alkalom díja nem lehet több a szerződés megkötésekor hatályos jogszabályban meghatározott kötelező legkisebb munkabér másfélszeresénél. (jelenleg ezt én így látom: 111.000,-Ft x 1,5 = 166.500,- Ft)
  • Vigyázat!!! A 156/2016. (VI. 13.) Korm. rendelettel (mellékletben a közlönyből) módosított 456/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet csak július 01-ig hatályos. 2016. július 01-től a 456/2015 (XII. 29.) Korm. rendelet hatályát veszti, helyette az egyszerű bejelentéssel építhető lakóépületeket a 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet (mellékletben a közlönyből) szabályozza! A 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet is hasonlóan szabályozza az egyszerű bejelentéshez szükséges kiviteli tervdokumentációt, azonban az építési hatóság július 01-től már a dokumentáció tartalmát sem vizsgálhatja, "egyszerűen" tudomásul kell vennie a bejelentést, még ha az hiányos is! (Továbbá értesítenie kell a rendeletben meghatározottakat, köztük kamaránkat) Ez még nagyobb felelősséget jelent a tervezőknek, és nagyobb munkát az építésfelügyeletnek, mivel a bejelentés után a felügyelet ellenőriz mindent!
  • A bejelentést július 01-től nem az ÉTDR-ben, hanem az e-napló készenlétbe helyezésével kell megtenni. (Itt jegyzem meg, hogy kamaránk újra elindítja az e-napló gyakorlati alkalmazásával kapcsolatos oktatást a Jákyban, aki erre igényt tart, kérem jelezze felénk!)

Tehát július 01-től az építési hatóságnak nincs jogköre arra, hogy a bejelentést ne vegye tudomásul pl. tartalmi hiány miatt, de addig van! Így mivel a mai naptól kiviteli terv kell a bejelentéshez (még az ÉTDR-ben kell megtenni), a hatóság bizony vizsgálhatja a tartami részét július 01-ig. Tehát véleményem szerint lehetőség szerint meg kell várni a 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet hatályba lépését, azaz 2016. július 01-t, ha nem akarjuk, hogy a hatóság "szórakozzon" velünk a kiviteli tervdokumentáció tartalmi hiánya miatt.

 További változásokat tartalmaz a 156/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet, mely módosítja pl. :

  • az OTÉK-et - pl. nagyobb beépíthetőség a mezőgazdasági területeken
  • az  építésfelügyeleti bírságról szóló 238/2005. (X. 25.) Korm. rendeletet
  • az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendeletet - pl. fel kell tüntetni az építkezés helyén az egyszerű bejelentéssel létesülő lakóépületek adatait; értelemszerűen pontosítja a 22. § (1) bekezdését; Kivitelezési dokumentáció alapján végezhető az építmény bontása, ha az építmény terepszint feletti és belső térfogata meghaladja az 500 m3-t, valamint homlokzatmagassága az 5,0 métert, vagy a terepszint alatti bontás mélysége meghaladja az 1,0 métert. stb...
  • az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendeletet
Ajánlom továbbra is figyelmetekbe a koos.hu oldalon megjelent:

Összességében az egyszerű bejelentéssel kapcsolatban az a véleményem, hogy szemléletváltozásra van szüksége nem csak a tervezőknek, hanem az építtetőknek is. Ezután ha valaki új lakóházat akar építeni 300 m2 alatt, úgy kell visszaszámolnia a tervezésre vonatkozóan, hogy mikortól akar elkezdeni építkezni. (Nincs jogerős építési engedély, stb...) Mivel kiviteli tervre szükség van (eddig is az volt, csak bizonyos esetekben elég volt az eng. terv + költségvetési kiírás - ami általában elmaradt), annak elkészítési idejét kell egyeztetni a tervezővel + hozzáadni 15 napot, és indulhat az építkezés. Nekünk ez nagy felelősségünk! Körültekintően, jól szerződve, érthetően felelősség biztosítással (ebben az ősszel kamaránk egyeztetni fog biztosítókkal), szükség szerint előzetes hatósági egyeztetéssel (mely lehet, hogy az építésfelügyeleti hatóságot jelenti) kell terveznünk!

Én így látom, várom az észrevételeket!

Üdvözlettel: Németh László


2016-06-06

Kedves Kolléganők, Kollégák!

Az Építési Törvény (1997. évi LXXVIII. törvény) 2016-05-13-i módosításával úgy gondoltuk, hogy felpörögnek az események, és az egyszerűsített bejelentéssel kapcsolatos jogalkotói elképzelések egy-két nap alatt rendeződnek.
A 2016-05-13-i hírlevélben is így gondoltam, azonban most pontosítanom kell, egy kicsit az "út szélén" érzem magamat, a szakmánkat.
Többször leírtam már, hogy az elképzelések szerint az Építési Törvény módosítása után a 456/2015. (XII. 29.) Korm. rendeletet (a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről és egyes építésügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról) is azonnal módosítják, így az egyszerű bejelentési dokumentációt felváltja az időközben elfogadott MÉK szabályzat szerinti kiviteli dokumentáció. Vagyis az egyszerű bejelentéshez az általunk elfogadott szabályzat szerinti kiviteli tervet kell az építési hatósághoz benyújtani (ÉTDR helyett E-naplóban) a most hatályos bejelentési dokumentáció helyett.
Azonban nem mennek ilyen gyorsan az események, még várjuk a kihirdetését a 456/2015-ös rendelet módosításának, mely várhatóan július 01-től lesz hatályos.

Időközben többen jelezték, hogy az építési hatóság nem fogadja el a bejelentési dokumentációt, hanem kiviteli tervet kér a bejelentéshez az Építési Törvény 33/A. § (1)/c alapján. (a bejelentéshez kormányrendeletben meghatározott tartalmú kivitelezési dokumentációt kell mellékelni,)
Én továbbra is úgy vélem, nem kérheti a hatóság a kiviteli tervet a bejelentéshez, mivel az egyszerű bejelentésre nem vonatkozik a 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet (az építőipari kivitelezési tevékenységről) 22. §-a.
(Nonszensz, hogy a hatályos bejelentési dokumentáció mellé még a 191-es rendelet szerinti kiviteli tervet is csatolni kellene, mely igencsak érdekes lenne egy 300 m2 szintterület feletti, de 300 m2 nettó alapterület alatti új lakóépület esetében - pl. építésszervezési munkarész, stb.)

Mai napon egyeztettem a MÉK elnökével, s elküldött egy miniszterelnökségi állásfoglalást, melyben az Építési Törvény 38. § (1) szerint (Építési tevékenységet – ha kormányrendelet eltérően nem rendelkezik – kivitelezési dokumentáció alapján lehet végezni.) arról tájékoztatják a kamarát, hogy az egyszerű bejelentéssel indított kivitelezéshez is szükséges kiviteli terv a 191/2009 szerinti tartalommal, melyet az e-naplóba is fel kell tölteni.
Az egy másik kérdés, hogy ezt a tervet a hatályos 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet (az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról) 62. § (1)/c szerint az építésfelügyeleti hatóság nem keresheti. (....Az építésfelügyeleti hatóság ......ellenőrzi, hogy.....az építőipari kivitelezési tevékenység.....egyszerű bejelentéshez kötött épület esetén az egyszerű bejelentési dokumentáció alapján....történt-e.)

Tehát a helyzet nem egyszerű, kezelésére az alábbiakat javaslom várhatóan 2016-07-01-ig:

  • Az egyszerű bejelentéshez a hatályos 456/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet szerinti dokumentációt kell elkészíteni kiviteli terv nélkül.
  • Szerződésben rögzítsük, hogy építési tevékenységet csak kiviteli tervdokumentáció alapján lehet végezni, így a hatósághoz benyújtott bejelentési dokumentáción túl kiviteli tervet is kell készíteni. Ez 300 m2 szintterület alatt az engedélyezési terv tartalmával azonos, ezért készítsünk 1:100-as léptékű alaprajzot, metszeteket, stb. (300 m2 szintterület felett értelemszerűen a 191/2009 rendelet vonatkozó része szerint)
Nyilván mindenki készít alaprajzot, metszetet, így 300 m2 szintterület alatt visszatértünk - várhatóan 2016-07-01-ig - az engedélyezési terv tartalmához.
Most így látom a helyzetet, a változásokról időben tájékoztatást küldök.

Üdvözlettel: Németh László

2016-05-13

Kedves Kolléganők, Kollégák!

A mai nappal hatályos az Építési Törvény módosítása (mellékletben), mely az egyszerűsített bejelentésre ( 300 m2 alatti új lakóépületek) vonatkozóan véleményem szerint az alábbi helyzetet jelenti:

  • Az Építési Törvény 13.§ (2) bekezdése szerint kell a HÉSZ előírásait figyelembe venni.
  • A 456/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet nem változott, tehát az abban szabályozott dokumentációt (nem kiviteli tervet) kell a bejelentéshez leadni
  • A 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet (az építőipari kivitelezési tevékenységről) nem változott, annak 22.§-a csak az építésügyi hatóság engedélyéhez vagy az építésfelügyeleti hatóság tudomásulvételi eljárásához kötött építési tevékenység esetére igaz (kiviteli tervdokumentáció), az egyszerű bejelentésre nem!
  • Az Építési Törvény 38. § (1) szerint: Építési tevékenységet – ha kormányrendelet eltérően nem rendelkezik – kivitelezési dokumentáció alapján lehet végezni, mely  kormányrendeletet a 456/2015. (XII. 29.) Korm. rendeletet jelenti, amely  jelenleg nem változott, vagyis bejelentési dokumentáció alapján jelenleg lehet kivitelezni.
  • Az Építési Törvény 33/A. § (1) c) szerint: "a bejelentéshez kormányrendeletben meghatározott tartalmú kivitelezési dokumentációt kell mellékelni," mely  kormányrendeletet a 456/2015. (XII. 29.) Korm. rendeletet jelenti, amely  jelenleg nem változott.

Az utolsó bekezdéshez annyi jelenlegi információt tudok mondani, hogy rövidesen módosul a 456/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet. A módosítás szerint a most hatályos egyszerűsített bejelentési dokumentáció helyett egyszerűsített kiviteli tervdokumentációt fog előírni a rendelet, melyet kell csatolni az egyszerűsített bejelentéshez. (Az elképzelés szerint az e-naplóba kell majd feltölteni, melyet a hatóság az ÉTDR-en keresztül "lát".)
A 456/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet valószínűleg a MÉK szabályzatára fog hivatkozni az egyszerűsített kiviteli tervdokumentáció tartalmi követelménye kapcsán. A MÉK 2016-05-27-i Küldöttgyűlése fog dönteni erről a szabályzatról, melynek tervezete a MÉK honlapján megtalálható:
http://mek.hu/media/files/2016/kuldottgyules/20160527/Terv_muszaki_tartalma_szabalyzat_300_m2_alatt%281%29.pdf

2016. május 13-án (péntek!!!) 11:40-kor én így látom, jelenleg itt tartunk.

Üdvözlettel: Németh László

2016-05-08

Kedves Kolléganők, Kollégák!

A Magyar Közlöny 2016. évi 64. számában kihirdették az 2016. évi XXXVI. törvényt az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Építési Törvény) módosításáról.
A törvény főbb rendelkezései 2016. május 13-tól (péntek) hatályosak, melyek szerint alapvetően a legfeljebb 300 m2 összes hasznos alapterületű új lakóépület építésére vonatkozó egyszerű bejelentésre vonatkozó előírások változnak.

  •  Az Építési Törvény hatályos rendelkezése:

13. §(2) A 33/A. § (1) bekezdésében meghatározott épület építésével összefüggésben a helyi építési szabályzat rendelkezései közül kizárólag az építési telek
a) megengedett legnagyobb beépítettségét,
b) megengedett legnagyobb építménymagasságát vagy beépítési magasságát,
c) szabályozási vonalát és
d) beépítési módját vagy építési helyét
kell figyelembe venni.

  • 2016. május 13-tól hatályos:

13. §(2) A 33/A. § (1) bekezdésében meghatározott lakóépület létesítésekor a helyi építési szabályzatban meghatározott
a) övezet, építési övezet területi lehatárolását;
b) övezetre, építési övezetre vonatkozóan
ba) a védelemmel és korlátozásokkal érintett területeken a szennyvízelvezetés vagy tisztítás szabályait
közegészségügyi szempont szerint,
bb) a megengedett legnagyobb beépítettséget,
bc) a telken, az építési telken elhelyezhető épület, valamint az önálló rendeltetési egység számát,
bd) a megengedett legnagyobb beépítési magasságot vagy építménymagasságot,
be) a szabályozási vonalat,
bf) a beépítési módot, az építési helyet és
bg) a minimális zöldfelület mértékét;
c) országos vagy helyi építészeti örökségvédelemmel, településképi védelemmel, országos régészeti-, táj- és
természetvédelemmel kapcsolatos rendelkezéseket, továbbá a veszélyeztetett területekre, a természeti csapások
elleni védelemre, a katasztrófavédelemre vonatkozó követelményeket, védőterületet, védőtávolságot
kell figyelembe venni.”

  • Az Építési Törvény hatályos rendelkezése:

38. § (1) Építési tevékenységet végezni – ha e törvény vagy más jogszabály eltérően nem rendelkezik – csak a jogerős építésügyi hatósági engedélynek, továbbá a hozzájuk tartozó, jóváhagyott engedélyezési záradékkal ellátott építészeti-műszaki dokumentációnak, valamint az ezek alapján készített kivitelezési dokumentációnak megfelelően szabad.

  • 2016. május 13-tól hatályos:

„38. § (1) Építési tevékenységet – ha kormányrendelet eltérően nem rendelkezik – kivitelezési dokumentáció alapján
lehet végezni.
(2) A kivitelezési dokumentáció tartalma – ha kormányrendelet eltérően nem rendelkezik – nem térhet el a hatósági
eljárásban záradékolt építészeti-műszaki dokumentációban foglaltaktól.”

Az Építési Törvény további módosításai alapvetően a kivitelezői tevékenységet, a szakszerűtlenséget, a felelősségeket érinti.
Kötelező lesz 2016. május 13-tól az egyszerű bejelentési eljárás alapján végzett építési tevékenység esetén a tervezői művezetés, annak részleteiről, valamint az eljáráshoz szükséges dokumentációról (várhatóan egyszerűsített kiviteli tervdokumentáció) a 456/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet (a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről és egyes építésügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról) napokban várható módosítása során kapunk információt.

Mellékletben a Magyar Közlöny tárgyi törvényre vonatkozó része.

Üdvözlettel: Németh László

Attachments:
Letöltés (2016_evi_XXXVI_torveny.pdf)2016. évi XXXVI. törvény
33 Kb

2016-04-24 (456-os rendelet)

Kedves Kolléganők, Kollégák!

Többször leírtam már véleményemet a 456/2015. (XII. 29.) Korm. rendeletről (a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről és egyes építésügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról), annak hatályosságát továbbra sem támogatom, a politikát ismerve sajnos ez irányú változás nem várható.
Várható viszont a módosítása, melyet meg fog előzni - valószínűleg a jövő héten kedden - a parlament előtt lévő 1997. évi LXXVIII. törvény (az épített környezet alakításáról és védelméről) módosításának (mellékletben a T/9369 előterjesztés) elfogadása.
Az építési törvény módosításában többek között a HÉSZ további pontjainak való megfelelés, a felelősségbiztosítás (ezzel még lesznek további "küzdelmek"), a tervezői művezetés bevezetése olvasható.
Az alábbi rendelkezést is tartalmazza majd a törvény: "Építési tevékenységet - ha kormányrendelet eltérően nem rendelkezik - kivitelezési dokumentáció alapján lehet végezni".
Vagyis a törvény elfogadását követően módosul a 456/2015-ös rendelet. A tervezet szerint nem lehet építkezni majd a bejelentési dokumentáció alapján, hanem ún. egyszerűsített kiviteli tervdokumentációt kell készíteni a bejelentési helyett, melyet a tervek szerint nem az ÉTDR-be, hanem az E-naplóba kell feltölteni.
A kiviteli dokumentációban már lesz alaprajz, metszet, szakági munkarészek, költségvetés kiírás, stb.

Most én úgy látom, hogy akinek folyamatban van 300 m2 alatti új lakóépület tervezése, az "gyorsan" készítse el a hatályos rendelet szerint a bejelentési dokumentációt (szerződés alapján az építtetőnek adjon alaprajzot, metszetet). A jövő héttől fel fognak gyorsulni az események, az új rendeletekről információt fogok küldeni. Fel kell készülni a tárgyi eljárás keretében az egyszerűsített kiviteli tervdokumentáció készítésére, mely nyilván több munkával (több idővel), több tervezési díjjal jár majd. A kötelező tervezői művezetés bevezetése még könnyen "fog menni", a felelősségbiztosítást további egyeztetések fogják pontosítani.


Üdvözlettel: Németh László

Partnereink

Társkamarák

©2012 | Fejér Vármegyei Építészek Kamarája