"Kerámia épületburok" - Wienerberger építész konferencia

A Wienerberger és a Tondach 2018-ban is megrendezi hagyományos építész továbbképzését országszerte 12 helyszínen, köztük Budapesten.


A továbbképzés címe: „Fókuszban a kerámia épületburok: hővédelem és hőtechnika.”
A képzés célja, hogy a területi építész kamarákkal szorosan együttműködve "házhoz vigye" a szakmagyakorlók számára érdekes és fontos tudnivalókat egy ingyenes előadássorozat keretében.
Kreditpont: MÉK 1 pont (2018/174)
További információ a helyszínekről, programról, jelentkezésről a mellékletben, illetve ITT.


ÉMSZ – 2018. ŐSZI ÉPÍTŐIPARI KONFERENCIA

2018. szeptember 13. (csütörtök)
A szakmagyakorló építészek számára 3 továbbképzési pontos konferencia szekciói a következők:
magastetők fedése, fémlemez fedések és lapostetők szigetelése.
Mivel az egyetemi oktatók és a gyártók szakértői mellett nívós kivitelezők is bemutatják díjnyertes projektjeiket a rendezvényen résztvevő szakemberek elméleti és gyakorlati tudásanyaggal is gazdagodnak. A szakmagyakorlók aktuális kérdésekre aktuális választ kapnak, az újdonságok, jövőbe mutató megoldások mellett a negatív tapasztalatok konkrét munkákon keresztül kerülnek bemutatásra.








Időpont: 2018. szeptember 13.

Regisztráció 8.30-9.00, hivatalos megnyitó 9.00.,
Helyszín: Székesfehérvár, Gazdaság Háza (Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara - 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6.).
A Magyar Építész Kamara tagjai számára a részvétel 3,0 továbbképzési pontot jelent (akkreditáció: 2018/89).
Regisztrálni az ITT elérhető űrlap kitöltésével lehet.

A Fejér Megyei Építészek Kamarája szakmagyakorló tagjai számára a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Részletes program később, meghívó a mellékletben:


HOMLOKZATI HŐSZIGETELÉS

2018. 06.22. (péntek) 8.00-12.30
2018. 06.29. (péntek) 8.00-12.30
A Grabarics Építőipari Kft és a Fejér Megyei Építészek Kamarája szakmai továbbképzést tart "Homlokzati hőszigetelés" címmel.
Képzés időpontja:
2018. június 22. (péntek) 8.00-12.30
2018. június 29. (péntek) 8.00-12.30

Képzés helyszíne:
2400 Dunaújváros, Papírgyári út 30/D - Grabarics Építőipari Kft. irodaháza



Továbbképzési pontérték: 1,5 pont (MÉK bírálati sorszám:2018/128)
Jelentkezés az alábbi e-mail címen: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Részletes tematika a mellékletben:


ARCHICAD 21 újdonságok

2018. május 31. (csütörtök) 14:00 óra
A Fejér Megyei Építészek Kamarája és az ARCHICADGURU.HU Bt. (Nagy Jenő építész) ARCHICAD 21 oktatást szervez (újdonságok bemutatása).
Az oktatás továbbképzés jellegű, de természetesen az ARCHICAD programmal még csak ismerkedők is részt vehetnek azon.
Oktatás helye: Szabadművelődés Háza - Székesfehérvár, Fürdő sor 3. (104-es terem)
Időpont: 2018. május 31. (csütörtök) 14:00 - 18:00







A részvétel a Fejér Megyei Építészek Kamarája tagjainak ingyenes.
Továbbképzési pontérték: 1 pont (2016/209)
Részletes program, tematika a mellékletben:


Építésjogi továbbképzés

2018.04.26 (csütörtök) 14:00
A Fejér Megyei Építészek Kamarája szervezésében Taggyűlést megelőző szakmai továbbképzést tartunk.
Szakmai nap helye: Szabadművelődés Háza
Székesfehérvár, Fürdő sor 3. (104-es terem)
Tervezett program:
14:00-15:00 Mibe szólhat bele a polgármester 2018. január 1. napjától?
15:00-16:00 A HÉSZ, a településképi rendelet és a „csonka HÉSZ". Reklámok
A továbbképzés akkreditálása folyamatban, a képzésen csak a kamaránk tagja (szüneteltető is), nyilvántartottja vehet részt, előzetes jelentkezés nem szükséges.
Meghívó, program a mellékletben:


Tűzvédelem - Építész tervezők szakmai felelőssége

2018. március 08. (csütörtök) 9:00-16:00
A Fejér Megyei Építészek Kamarájának szakmai továbbképzése a Magyar Tűzvédelmi Szövetség (TSZVSZ) szakmai támogatásával.
Egyszerűsödő eljárások, növekvő felelősség, az általános közigazgatási rendtartás (Ákr) és az egyszerű bejelentési eljárás hozta változások. Mi a tartalma a kiviteli tervnek? Építményszerkezetek igazolási módjai, konkrét példák a gyakorlatban. Energiahatékonyság és tűzvédelem.


Időpont: 2018. március 08. csütörtök 9:00-16:00 (regisztráció 8:30-tól)
Helyszín: Szabadművelődés Háza - Székesfehérvár, Fürdősor 3
A szakmai napon való részvétel kamaránk tagjainak, nyilvántartottainak ingyenes.
MÉK akkreditáció : 2 pont   (2018/54)
Tervezett program a mellékletben:


Hiánypótló konferencia és webinárium a tervezői művezetésről

2018. február 01. (csütörtök) 9:00-16:00
Az egyszerű bejelentéshez kötődő tervezői művezetés gyakorlatához is sok hasznosat tanulhat az építész a február elsején megrendezendő konferencián.
A 2017. évi rendezvényhez hasonlóan országos webinárium-konferenciára kerül sor, melynek egyik helyszíne Székesfehérvár, Szabadművelődés Háza (Fürdősor 3.)
A konferencián való részvétel kamaránk tagjainak, nyilvántartottainak ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.



Tervezői művezetés – Konferencia + országos webinárium a szakszerű-jogszerű tervezői művezetésről a családi ház bejelentéseknél
Konferencia: Flamenco hotel, webes közvetítéssel és konzultációval a területi kamaráknál és interneten, interaktív módon - kérdések feltehetők elektronikusan
Téma: a bejelentés által előírt kötelező tervezői művezetés, felelősségbiztosítás, településképi arculati kézikönyv, 300 négyzetméter alatti családi házak szakszerű tervezése és kivitelezése

Időpont: 2018. február 1., 9.00–16.00
Helyszín: Hotel Flamenco Budapest (XI. kerület, Tas vezér u. 3-7.)  + vidéki helyszínek
Részvételi díj (Budapesten és Győrött): bruttó 3 000 Ft (A részvételi díj étkezési szolgáltatást tartalmaz.)
Akkreditáció: 2 pont (MÉK 2017/255) a helyszíni és az online, továbbképzési pontot igénylő résztvevők számára egyaránt

Bővebben...


CREATON Szakmai Nap

2017. december 07. (csütörtök)

A szakmai továbbképzés helyszíne: Szabadművelődés Háza - 8000 Székesfehérvár, Fürdő sor 3.
Időpontja: 2017. december 07. (csütörtök) 9:00 – 13:00



Továbbképzési pontérték a CREATON által kiadott igazolás szerint: 2 + 2 pont. A képzést kamaránk tagjainak, nyilvántartottainak tartjuk.
A részvétel  ingyenes, előre jelentkezni nem kell!
Meghívó, program a mellékletben:

Partnereink

Társkamarák

©2012 | Fejér Vármegyei Építészek Kamarája