|
2014. január 29.
Nemzetközi Építészkongresszus
2014. március 8. szombat
Budapest, Bálna Budapest (CET)
Mario Botta, Kas Oosterhuis, Tham & Videgård, Erik Nobel, Martha Thorne az idei Nemzetközi Építészkongresszuson! További részletek, jelentkezés a tervlap.hu oldalán.
2014. január 29.
A Belügyminisztérium a Lechner Lajos Tudásközpont Nonprofit Kft. közreműködésével az elektronikus építési napló mind szélesebb körben való megismerése, valamint a napló alkalmazásban, naplóvezetésben való tájékozottsága érdekében mindenki számára elérhető felületen lehetőséget biztosít tudásának elmélyítésére.
Az ismeret bővítésének elősegítése céljából – az oktatóanyag és DEMO alkalmazás mellett - önellenőrzés keretében gyakorlóteszt kitöltésére van mód, mely elérhető 2014. január 28-ától az Országos Építésügyi Nyilvántartás „Bemutató alkalmazások” fülén.
Sok sikert kívánunk a teszt kitöltéséhez!
2014. január 23.
A MÉK elnöksége a továbbképzési rendszer átalakításával kapcsolatosan az alábbi szakmai állásfoglalást adja ki:
1. A kötelező továbbképzés tematikája az új rendelet szerint 2014. jan. 1-től megváltozott, a korábbi továbbképzési pályázaton kiadott akkreditáció birtokában kötelező továbbképzést folytatni a kamarai akkreditációval ellentétben a jogszabály szerint csak 2013. dec. 31-ig lehetett.
2. A 2014. jan. 1. előtt teljesített kötelező továbbképzéseket a MÉK elnöksége érvényes kötelező továbbképzésnek tekinti az új rendszerben is.
3. A korábbi, 2007. jan. 1. – 2013. dec. 31. között megszerzett szabadon választható továbbképzési pontokat érvényesnek tekinti, azok beszámíthatóak lesznek a „szakmai továbbképzés” terezett rendszerében is. A szakmagyakorló továbbképzésben megszerzett ismeretei a jogszabály logikája szerint 5 év alatt avulnak el, nem a rendeletváltozás hatálybalépési dátumával.
4. A szakmagyakorlók egyénileg végzett továbbképzési teljesítményei (önképzés), melyek 2014. jan. 1. előtt a régi rendelet hatálya alatt történtek, ezért a régi rendelet szerinti „továbbképzési pontok” a szakmagyakorlókat megilletik. Ezeket a pontokat a MÉK a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerint felállítandó Továbbképzési Bizottsága kérelemre megállapítja, az igazolásokat kiadja.
5. A jelenleg „szabadon választható továbbképzés” kategóriában érvényes továbbképzési akkreditációval rendelkező képzések folytathatóak, a MÉK célja az, hogy az azokra korábban a MÉK Továbbképzési Szakbizottsága által megállapított továbbképzési pontok érvényesek maradnak a „szakmai továbbképzés” megújítandó rendszerében is.
2014. január 08.
Az 1814. április 6-án született Ybl Miklós gazdag életműve, amely egyaránt nemzeti és európai kincsünk, országunkat meghatározó alkotásai, “országjobbító” törekvései, éveken át viselt közéleti tisztségei a városi képviselőtestületben, a Fővárosi Közmunkák Tanácsában, a Magyar Mérnök és Építész Egyletben, választott tagsága a parlament főrendi házában példamutató és követendő érték. Régi adósságot törlesztünk, ha a Bicentenáriumi Évet méltón megünnepeljük, hogy az ő neve fémjelezze a 2014-es Emlékévet,....
(Idézet a 2014-es Emlékévre létrehozott honlapról )
2013. december 27.
A 2013. évi CCXXIX. törvény 2. §-ával módosították a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló 1996. évi LVIII. törvényt.
Fontosabb módosítások, melyek 2014.01.01-től hatályosak a következők:
- A kamara szervei között szerepel a választási jelölő bizottság.
- A kettős kamarai tagok tagdíjának mértéke most már rendeletben szabályozott, az adott kamara aktuális tagdíjának 70 %-a.
- Törlésre került, hogy a kamara gazdasági tevékenységet nem végezhet.
Tehát 2014-ben a kettős kamarai tagok építész kamarai tagdíja 33.600,- Ft.
Mellékletben a CCXXIX. törvény tárgyi része:
2013. december 27.
2013. december 09-i hírünkben "Az építési termék betervezésének és beépítésének szabályai" címmel egy az építési termékek betervezésével kapcsolatos konferenciára hívtuk fel a figyelmet.
Az Artifex Kiadó és a Build-Communication Kft. által jövő év elején szervezendő konferenciasorozathoz kamaránk is "társult", a 2014. február 11-én Székesfehérváron tartandó előadáson tagjaink részére ingyenes részvételt biztosítunk.
A cikkben hivatkoztunk a tervlap.hu oldalán megjelent írásra, mely sok tisztázandó kérdést vetett fel.
Ezt bizonyítja az internetes oldalon megjelent írásra a Belügyminisztérium reagálása, mely a mellékletben található.
Úgy gondolom, hogy a fenti történések is azt bizonyítják, van mit "kibeszélni" korunk jogi útvesztőjében!
Németh László - elnök
2013. december 27.Megjelent az Építész Közlöny-Műhely legújabb, decemberi száma: A MÉK tisztújító küldöttgyűlése | Új elnök és elnökség a Kamara élénAz építészszakma kettős gyásza | Csontos Csaba és Csontos Csenge halála
A Molnár Péter-emlékdíj idei kitüntetettje | Lévai Tamás építész
Prima Primissima és Prima díjak | Építészek a Műpa színpadánÉpítő játékok | Kreativitás óvodától egyetemigEgyesületté alakul az Országos Főépítészi Kollégium
2013. december 18.Tisztelt Olvasó! A Fejér Megyei Építészek Kamarájának elnöksége és titkársága nevében kívánok Boldog Karácsonyt és Új Évet! Kamaránk 2013. december 21-től 2014. január 05-ig ügyviteli szünetet tart. Németh László - elnök
|
|
|