|
A csatolt pdf állományban található a Molnár Tibor építészeti díj eredménye, illetve az indulók által benyújtott pályázati anyagból szerkesztett tablók. Idei évben a pályázati anyagok nyomtatására és kiállítására a pályázati anyagok kis száma miatt nem kerül sor.
Idei évben is kiírásra kerül a „Molnár Tibor építészeti díj” pályázat, mely a kamaránk saját díja. A Molnár Tibor díj alapító okiratot itt találjátok:
A kamara tagjainak, időkorlát nélkül, bárhol megvalósult épületével, szakmai munkájával lehet pályázni. A pályázati anyagokat (kitöltött jelentkezési lapot) 2024. június 25.-ig várjuk a
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
címre, a nagyméretű file-okat file küldővel vagy pld google drive-al küldjétek el. A kiállításra és a díjak átadására idén is ősszel, Molnár Tibor lakóépülete előtt kerül majd sor. A bíráló bizottság tagjait lásd a "Hirdetmény 2024 MT" file-ban. A pályázathoz szükséges 1. sz. mellékletet, adatlapot szintén ebben a file-ban találhatjátok! Várjuk a pályázati anyagokat!
2017. június 13.
A Fejér Megyei Építészek Kamarájának Elnöksége a 4/2017. (06.08.) sz. határozatával megalapította a "MOLNÁR TIBOR ÉPÍTÉSZETI DÍJ"-at.
"A díj elnevezésével Molnár Tibor (1904-1990) építész munkásságának is emléket állítunk, akinek - sok más megvalósult munkája mellett - székesfehérvári modern stílusú épületei, több évtizedes városi főmérnöki tevékenysége példamutató."-olvasható az Alapító Okiratban (mellékletben)
A Díj a Fejér Megyei Építészek Kamarája tagjainak adományozható bárhol, bármikor megvalósult szakmai munkára, tervre. A Díjat az Alapító Elnöksége írja ki minden évben, az elismerés átadására első alkalommal 2018-ban kerül sor. Molnár Tibor életrajza ITT található, emlékiratát ITT olvashatja. " 26 év Fehérvár szolgálatában - Molnár Tibor épületei" címmel az erdekesfehervar.blog.hu-n megjelent cikk ITT olvasható.
2023. szeptember 23.
A Fejér Megyei Építészek Kamarája által 2017-ben alapított Molnár Tibor Építészeti Díj - 2023 átadására 2023. szeptember 23-án került sor Molnár Tibor egykori háza előtt Székesfehérváron, a Várkörúton.
13 pályázat közül választotta ki a Bíráló Bizottság a 3 Díjazottat. A Díjnak fokozatai nincsenek, oklevéllel, emlékéremmel, és pénzjutalommal jár. A díjazottak: Németh Krisztina Vojtek Tímea, Herczegné Ghyczy Zsuzsanna
Péli Gábor A pályázatokból kiállítást is rendeztünk, mely 2023. október 10-ig a helyszínen megtekinthető.Gratulálok a díjazottaknak, köszönöm minden pályázó munkáját, s biztatom tagjainkat, hogy 2024-ben is pályázzanak! N.L.
Bővebben...
2023. április 04.
A Fejér Megyei Építészek Kamarájának Elnöksége a 3/2023. (03.23.) FÉK elnökségi határozat szerint 2023. évben is meghirdeti a "Molnár Tibor Építészeti Díj"- at.
A kamara tagjainak, időkorlát nélkül, bárhol megvalósult épületével, szakmai munkájával lehet pályázni. A Díjnak nincsenek fokozatai, évente összesen maximum három Díj adható. A Díj oklevéllel, emlékéremmel és pénzjutalommal jár. A pályázatok benyújtásának határideje: 2023. június 05. A Díj átadására Molnár Tibor születésének évfordulóján, 2022. szeptember 23-án kerül sor .
További információ a Díjról kamaránk honlapján a "Molnár Tibor Díj" cikk alatt található.
A Hirdetmény módosításának jogát az Alapító fenntartja. Pályázati kiírási dokumentáció a mellékletben:
2022. szeptember 23.
A Fejér Megyei Építészek Kamarája által 2017-ben alapított Molnár Tibor Építészeti Díj - 2022 átadására 2022. szeptember 23-án került sor Molnár Tibor egykori háza előtt Székesfehérváron, a Várkörúton.
12 pályázat közül választotta ki a Bíráló Bizottság a 3 Díjazottat. A Díjnak fokozatai nincsenek, oklevéllel, emlékéremmel, és pénzjutalommal jár. A díjazottak: Kovács Krisztina és Ács Miklós Horváth Bálint Rezsnyák Péter A pályázatokból kiállítást is rendeztünk, mely 2022. október 10-ig a helyszínen megtekinthető.Gratulálok a díjazottaknak, köszönöm minden pályázó munkáját, s biztatom tagjainkat, hogy 2023-ben is pályázzanak! N.L.
Bővebben...
2022. március 30.
A Fejér Megyei Építészek Kamarájának Elnöksége a 3/2022. (03.24.) FÉK elnökségi határozat szerint 2022. évben is meghirdeti a "Molnár Tibor Építészeti Díj"- at.
A kamara tagjainak, időkorlát nélkül, bárhol megvalósult épületével, szakmai munkájával lehet pályázni. A Díjnak nincsenek fokozatai, évente összesen maximum három Díj adható. A Díj oklevéllel, emlékéremmel és pénzjutalommal jár. A pályázatok benyújtásának határideje: 2022. június 08. A Díj átadására Molnár Tibor születésének évfordulóján, 2022. szeptember 23-án kerül sor .
További információ a Díjról kamaránk honlapján a "Molnár Tibor Díj" cikk alatt található.
A Hirdetmény módosításának jogát az Alapító fenntartja. Pályázati kiírási dokumentáció a mellékletben:
2021. szeptember 23.
A Fejér Megyei Építészek Kamarája által 2017-ben alapított Molnár Tibor Építészeti Díj - 2021 átadására 2021. szeptember 23-án került sor Molnár Tibor egykori háza előtt Székesfehérváron, a Várkörúton.
13 pályázat közül választotta ki a Bíráló Bizottság a 2 Díjazottat. A Díjnak fokozatai nincsenek, oklevéllel, emlékéremmel, és pénzjutalommal jár. A díjazottak: 3H Mérnöki Iroda Kft. - Hajósné Jauch Katalin, Hajós Imre, Pálinkás István Erdei Ibolya, Erdei László A pályázatokból kiállítást is rendeztünk, mely 2021. október 07-ig a helyszínen megtekinthető.Gratulálok a díjazottaknak, köszönöm minden pályázó munkáját, s biztatom tagjainkat, hogy 2022-ben is pályázzanak! N.L.
Bővebben...
2021. április 12.
A Fejér Megyei Építészek Kamarájának Elnöksége a 3/2021. (03.31.) FÉK elnökségi határozat szerint 2021. évben is meghirdeti a "Molnár Tibor Építészeti Díj"- at.
A kamara tagjainak, időkorlát nélkül, bárhol megvalósult épületével, szakmai munkájával lehet pályázni. A Díjnak nincsenek fokozatai, évente összesen maximum három Díj adható. A Díj oklevéllel, emlékéremmel és pénzjutalommal jár. A pályázatok benyújtásának határideje: 2021. július 12. A Díj átadására Molnár Tibor születésének évfordulóján, 2021. szeptember 23-án kerül sor .
További információ a Díjról kamaránk honlapján a "Molnár Tibor Díj" cikk alatt található.
A járványügyi helyzetre való tekintettel a Hirdetmény módosításának jogát az Alapító fenntartja. Pályázati kiírási dokumentáció a mellékletben:
|
|
|